2016. február 8., hétfő

A Dal 2016 - harmadik elődöntő


Lezárult az idei Eurovíziós Dalverseny hazai előválogatóinak első szakasza. Immár tudjuk, mely tizennyolc dal versenghet tovább a középdöntőben azért, hogy májusban képviselhesse hazánkat Stockholmban. Az első két elődöntőről már írtam - talán azokkal kevésbé voltam elégedett, mint a harmadikkal. Merthogy, valahogy úgy éreztem, az utolsó tíz "versenyszám" - mind a dalok, mind a produkciók szempontjából - jóval kiegyenlítettebb volt, mint az előző húsz. Ezt látszik bizonyítani a zsűri pontszámai alapján kialakult holtverseny is. Persze, ez nem azt jelenti, hogy ne lett volna kiemelkedően jó, és kevésbé jó előadás, mindenesetre meglepetés volt számomra, hogy a továbbjutókkal kapcsolatban maradt bennem némi hiányérzet. És azt hiszem, ebben az adásban történt meg először, hogy kifejezetten hiányolni fogok egy eredeti színfoltot a középdöntőkből. No, de nézzük is röviden, mi fogott meg leginkább a szombati adásban.

Ahogy az eddigiekben, úgy itt is inkább a pozitív pillanatokat emelném ki. Kezdjük is rögtön a két meglepetéssel! Az első - és talán a legnagyobb - katarzist a Parno Graszt versenydala okozta, mindezek mellett számomra ez volt a legemocionálisabb produkció - nem csupán a szombati elődöntő, hanem A Dal összes évadának tekintetében is. Ha nem is ők nyerik el a lehetőséget, hogy képviselhessék az országot az Eurovízión, azt gondolom, ez a formáció A Dal idei felfedezettje, és bízom benne, hogy még sokat hallunk róluk.


A másik meglepetés Agárdi Szilvi előadása volt. Azon vitatkozhatunk persze, hogy maga a dal mennyire eredeti vagy újszerű (szerintem, kevésbé), mindazonáltal Szilvi egyszerűen elképesztően énekelt, ezzel pedig gyakorlatilag tökéletesen elfelejtettem, hogy ő még a műsor válogató részéhez "tartozik". Zsédával egyetértve: tényleg olyan volt, mint egy ékszer. Nagyon szurkolok neki, irány a döntő!



...és, ahogy a bejegyzés elején is említettem, a továbbjutók tekintetében némi hiányérzetem van. A zsűri - érzésem szerint - alulpontozta Horányi Juli produkcióját. De nagyon. Igazságtalannak tartom, hogy az egész elődöntőfolyam második legalacsonyabb pontszámával "ajándékozták" meg, ezt az egyébként általam ígéretesnek tartott dalt, ezzel olyan versenyprodukciók mögé utasítva, melyeket nem is értettem, egyáltalán hogyan kerülhettek be a legjobb harmincba. Julit - az elkeseredett marketingtevékenység ellenére (vagy épp azért) - a nézők sem szavazták tovább, így a harmadik elődöntő csalódása számomra, hogy a Come along nem folytathatja a versenyt.



A többi továbbjutóra, kiesőre nem térek ki részletesen. Juli produkcióján kívül nem érzek hiányt, és kíváncsian várom a két középdöntőt, melynek beosztása épp a mai naptól elérhető. E szerint ezen a héten Agárdi Szilvi, Benji, B the First, Karmapolis & Szécsi Böbe, Kállay Saunders Band, Mushu, Oláh Gergő, Petruska és Tolvai Reni dalát hallgathatjuk meg ismét, míg a második középdöntőben Berkes Olivér & Tóth Andi, ByTheWay, Egy másik zenekar, Freddie, Gáspár Laci, Nika, Parno Graszt, Passed és Vásáry André verseng a döntőbe jutásért. Tavaly ilyet nem csináltam, de most jósolni fogok - megteszem tétjeimet. Az első középdöntőből én a következő előadók továbbjutását vizionálom:
- Agárdi Szilvi
- Benji
- Kállay Saunders Band
- Oláh Gergő
Hozzátéve mindehhez azt, hogy szívem szerint a Mushut vinném tovább, mondjuk Benji dala helyett. De meglátjuk. Mivel az előadók még szabadon variálhatják dalaikat, ezért elképzelhető, hogy a műsor közben is változik majd a véleményem. S mivel, egyelőre úgy tűnik, az első középdöntőt élőben is figyelemmel követhetem majd, így picit én is beleszólhatok majd a pontozásba.

Kapcsolódó bejegyzések:
A Dal 2016 - első elődöntő
A Dal 2016 - második elődöntő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése